CRUISER AURORA & PUTIN'S RUSSIA

Vlagyimir Putyin 1969-ben, 17 évesen még Elenát szorongatta, és már akkor megelőzte korát posztpunk, enyhe emós beütésű hajkreációjával. Putyin most viszont a maradék demokráciát szorongatja, és így ünnepli Oroszország a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 90. évfordulóját. Nem okozhatott senkinek meglepetést, hogy Oroszországból nem lett nyugati, liberális demokrácia. A putyini neoimperializmus talán inkább, de ezen a politikán Bush ujjlenyomata éppannyira megtalálható, mint Putyiné. Hát, íme.

A cirkáló


„Jöttek a Dontól…” – feszült csend, néhány munkásőr felkrákog, de nem csuláznak a sarokba, hogy ilyen retrószlenget használjak. „Jöttek a Dontól Berlin kapujáig…” – a színpadon álló úttörő kétségbeesetten pillant a takarás felé. Aztán eszébe jut, hogy nem is jöttek (illetve csak később), mert november 7-e van. Sport mozi. "Aurórának a hajnalt nevezték" – ugrik be, megkönnyebbült sóhaj és elfojtott röhögés a sorok felől, a mozigépész odafenn leteszi a Birodalom Visszavág tekercsét, majd rágyújt egy szofira.

November 7-én a birodalmat ünnepeltük, és nincs ez máshogy a 90. évfordulón Putyin Oroszországában sem. Az egyre kerekebb évforduló ellenére azonban nem a történelmi messzeségből dereng, hogy Zürichben felpakolták Lenint egy lehegesztett vonatra, és Németország érintésével Szentpétervárra küldték forradalmat csinálni. (Pedig akkor még nem is volt Cristian Blocher, hogy kirúgja a feketebárányokat Svájcból.)

Itsu katsu

Lenin nélkül is igaz azonban, hogy az ex-KGB-s Putyin elnöksége alatt Oroszország egyre kevésbé hasonlít egy demokráciára, és egyre inkább valami másra. Az Economist szerint a fasizmusra. Ha nem így lenne, nem gyötörnének olyan kínzó kérdések, hogy kik és miért ölték meg a Putyint bíráló Anna Politkovszkaja újságírót, és miért némult el a Putyinnal szemben kritikus sajtó.

Vagy miért zárták börtönbe a politikai ambíciókat tápláló Mihail Hodorkovszkijt, miért és kik kevertek radioaktív polóniumot Alekszandr Litvinyenko teájába az Itsu sushi bárban a Piccadillyn? (ajánlom a lazac sashimit, vagy a lazac-avokádó makit, és tea helyett a red mojitot) És meg tudja valaki mondani, miért horgászik félmeztelenül Putyin Szibériában?

Body to body, soul to soul


Itt muszáj elmondanom, hogy 2002. április 5-én Tony Blair volt szóvivője, Alastair Campbell ezt írta a naplójába: „Ma vitték át az Anyakirálynő holttestét a ravatalra. Gyönyörű napos idő, faltól-falig a királyi család a tévében, elég sok érdeklődő, jó hangulat. Felmentem TB-hez a lakásba. Újabb Austin Powers pillanat. Zöld/sárga alsónadrág, és semmi más. Mondtam, hogy milyen röhejesen néz ki. Azt mondta, hogy csak féltékeny vagyok: „hány miniszterelnöknek van ilyen teste?”

De visszatérve a miniszterelnöki és elnöki – fenséges azért mégse – felsőtestekről, ezek az ügyek önmagukban még nem jelentenék feltétlenül a demokrácia végét; az amerikai Watergate, vagy a francia Clearstream-botrány sem jelentette azt. Az igazi gond az, hogy a kínzó kérdéseket nem az orosz média, vagy az orosz ügyészség teszi fel, mint egy normális demokráciában, hanem távoli országok kommentátorai.

Ha pedig mégis felteszik, akkor annak a fentebb már ecsetelt következményei vannak ahelyett, hogy megbukna a kormány, vagy lemondana ez elnök. Esetleg a börtönbe az kerülne, akinek kell. Diktatúrának talán túlzás lenne minősíteni, vagy nem? Vannak azért törvények, választások és még Putyin is ügyel arra, hogy két mandátum után majd csak a háttérből irányítsa a 2008 tavaszán megválasztott új elnököt.

Itt muszáj elmondanom, hogy az alcím klappoljon: amikor Putyin elnök először találkozott George Bushsal Szlovéniában, akkor Bush ezt mondta róla: „belenéztem a lelkébe, és tetszett, amit láttam”.

Durva

Kérdés az, hogy mindez szükségszerű, vagy csak Putyin és a KGB/FSB összeesküvése taszajtotta árokba az ígéretesen induló orosz demokráciát. Én hajlok arra, hogy - amellett, hogy az árokba csúszásnak sokkal rosszabb formái is lehetnének - mindez inkább szükségszerű volt, mint nem. Mert hihetjük-e azt, hogy 70 év kommunizmus és több évszázad, hasonlóan durva cárizmust követően Oroszország hirtelen liberális demokrácia lehetett volna?

Oroszországban még olyan külső fegyelmező erő sem volt, mint az EU a közép-európaiaknak, és minden jóindulat ellenére, álljunk meg egy blairi „hand on heart” pillanatra – úgyis, mint tegyük a kezünket a szívünkre, vagy valaki máséra – ez is elég szar. Oroszországba csak Soros György próbált demokráciát exportálni, amíg ki nem dobták. A Jelcin-éra pedig inkább a vodkába révedő, véget nem érő másnaposság kvázi-anarchiája volt, mint liberális demokrácia.

Mester és Margarita


Az viszont, hogy az autoriter orosz állam nem fordul befelé, hanem elsősorban Európa energiafüggőségét kihasználva asszertívkedik, és az újorosz gloire megteremtésén fáradozik, nem feltétlenül saját ötlet. Bush unilateralista világképére emlékeztet kísértetiesen, amint Moszkva – demokrácia hiányában – befolyást exportál volt érdekszférájába, ahogy a konfrontálódást, és nem a kooperációt teszi külpolitikája középpontjába. (Neokon olvasóink kedvéért jelzem, hogy a világért sem teszek egyenlőségjelet a két úr között.)

Mindez jól passzol a hidegháborút követő időszak általános tendenciájába: a tömbpolitika kényszerének megszűnésével egyre inkább gyengülni látszik a kooperációs attitűd a nemzetállamokban. Komolyan veszi-e ma bárki az ENSZ BT-t, a NATO-t, az EU-t? Mindegyik szervezet eszköz lett, amelyekből á la carte módon lehet választani szükség szerint, vagy éppen figyelmen kívül hagyni.

Ilyen szempontból Putyin törekvéseinek ez a része érthető is. Oroszország Jelcin alatt egy pushover volt, ma egyre komolyabb tényezőnek számít, még akkor is, ha a Nyugat számára nem a kedvező értelemben. Putyin demokrácia-rombolásának, és nacionalizmusának találó szimbóluma, hogy november 7-én az 1941-es moszkvai csatát ünnepelték a Vörös téren, nem 1917-et. A gázcsap babrálása, az észtek hackelése, a ’sztánok és Ukrajna szorongatása ugyan az antidemokratikus politikában gyökerezik, de az öntözési útmutatót Moszkvától nyugatabbra írták. Ah, micsoda szóvirág! Indeed.