Sunday, April 29, 2007

BILL'N'BORIS


A héten eltemették Borisz Jelcint, és a szabad világ vezetői gyorsan Moszkvába repültek, hogy elmondják, mennyire sajnálják. Leginkább Bill Clinton amerikai elnök sajnálta: hosszasan szorongatta Jelcinnét, és megint megvillantotta trademark állkapocsfeszítését, ami kissé nosztalgikussá tett a ’90-es évek után.

So 1990s


Furcsa páros volt Borisz és Bill, pedig akkoriban egyáltalán nem tűnt úgy, hogy ők egy páros lesznek majd, vagy legalábbis szimbólumai egy korszaknak, amire gondolva, párás szemmel vodkás pohár után nyúl az ember. A hidegháború utáni (f)elszabadultság két, klasszikus figuráját temette a világ, még akkor is, ha az egyikük bypass műtétje egyelőre jobban sikerült.

Mindketten esszenciái voltak országaiknak és sok szempontból éppen annyira összeillenek, mint utódaik. A vodkát nyakalástól, és a hamburger-sültkrumpli túladagolástól érszűkületben szenvedő Borisz és Bill is jók voltak a húsnyomogatásban, (magyarul inkább váll lapogatásban) és valamiféle gondtalan boldogságban, a küldetéstudat és karót nyeltség legkisebb jele nélkül kormányozták (hm, jó ez a szó ide?) országaikat.

It tastes good


Ez a bonhomie különösen utódaikat nézve szembeötlő. Mert mire emlékszünk a Clinton érából? Arra, hogy „I tried it but I didn’t inhale”, aztán „it tastes good”, meg „I did not have sex with that woman”. Fiatalabb olvasóink kedvéért: ami finom volt az egy szivar, amelyet a POTUS (President of the United States) egy Monica Lewinsky nevű gyakornoklányba inzertált, and then both of them blew: he the smoke, she the President.

Amit nem inhalált Clinton az nem a szivar volt, hanem ganja. Ezt diákkorában próbálta ki, de „nem tüdőzte le”, hogy aztán elnök korában is úgy érezhesse: az orális szex nem szex. Persze eközben zajlott a boszniai háború, meg Szudánban is lebombáztak pár gyógyszergyárat Oszama bin Ladennel való leszámolásként (akkoriban még ott lakott). Mégis mindenkit az érdekelt, hogy Clinton – amikor nem szaxofonozott - vajon dugott-e mondjuk a Daytoni Békeszerződésen.

Vodku v Glodku


És mire emlékszünk a Jelcin-érából? Hát például arra, amikor Jelcint várja a vörös szőnyeg, a katonazenekar és az ír miniszterelnök, de minden oroszok első elnöke csak nem jön, mert bevodkázva alszik a gépen. Vagy arra, amikor brusque humorával katasztrofálisnak minősítette az amerikai és nemzetközi sajtót a Fehér Házban, vagy arra, amikor néhány díszszemlén összeakadt a lába a részegségtől.

És arra is, hogy ez az alkesz medve ökölbe szorított kézzel üti a levegőt a színpadon egy rockkoncerten, a választási kampánya alatt. Mindenki lélegzetvisszafojtva drukkolt, hogy a benyomott Jelcin véletlenül nehogy elhagyja az atombőröndöt, és Miss Lewinsky terebélyesedésnek induló fenekével ne indítson nukleáris háborút.

Hey, I've got the moves, too

Ehhez képest mi van most? Egy imbecilnek tűnő, exalkesz, vallási fundamentalista a Fehér Házban, aki a gonosz tengelyét, és kényszerképzeteit üldözi, a Kremlben meg egy karatézó, ex-KGB tiszt, aki – miután rendet tett az Orosz Birodalomban – jövőre várhatóan beül a Gazprom elnöki székébe, és a gázcsapforgatással Európát is emlékezteti majd: ki az úr a házban.


Friday, April 20, 2007

CRITICAL MASS

Saturday, April 14, 2007

TOUR DE FRANCE

Irány a Fekete Sas fogadó!

Április 22-én, amikor remélhetőleg több tízezer kerékpáros küzd majd a szétrohadt pesti utakon – mintha legalábbis a Tour de France finiséül szolgáló macskaköves Champs Elysée-n lennének –, hasonlóan kritikus tömeget próbálnak majd összeszedni a jelöltek Franciaországban is az elnökválasztás első fordulóján.

A szavazatelvivő, esélytelen jelöltekre – köztük a trockista postásra, Olivier Besancenot-ra – most nem vesztegetnék időt, mert ha a baloldalinak mondott Koncz Zsuzsa imitátor Ségolène Royal nem jut tovább a második fordulóba (május 6.), az ezúttal nem az ő hibájuk lesz, mint volt Lionel Jospin miniszterelnök kiszorítása a versenyből 2002-ben.

A győri csata

Íme az első mai tézisem: a kétfős második fordulóba, a mini-Napóleon Nicolas Sarkozy mellett – aki minden mérvadó felmérés szerint első helyen ugorja majd a lécet – azt a jelöltet juttatják tovább a választók, akiről leginkább hihető, hogy legyőzheti „a bevándorlás jelöltjének” nevezett Sarkozyt. (Le Pen) Április 22-ének, ugyanis ez a tétje mindenki számára, aki nem a „le hongrois-t” akarja elnökként látni.

Ha a felméréseknek hinni lehet, Sarkozyt egyedül Dávid Ibolya francia alteregója, François Bayrou képes megállítani. A közvéleménykutatások szerint, ha Bayrou továbbjut, bárki lesz az ellenfele Balu kapitány legyőzi. Sarko-nak ezért most az a legfontosabb, hogy kisebbik rosszként inkább Ségo-val mérkőzzön május 6-án, akit minden felmérés szerint legyőzhet.

The Great Pretenders

"Morzsás a testem. Abonettet ettem. Most ne fogd meg a mellem."

Ezzel nagyjából kiderült, hogy Royalnak ugyan minden esélye megvan a továbbjutásra április 22-én, de Madame le Président egy ideig még nem lesz Franciaországban. Persze még közel 20 százalék azoknak az aránya, akik biztosan szavaznak majd vasárnap, de még nem döntötték el, hogy kire. Így, Ségot még nem érdemes teljesen leírni.

Lehet, hogy a bizonytalanok nagy számából a félszemű, ex-ejtőernyős Jean-Marie Le Pen, a „francia föld jelöltje” profitál? (Le Pen) Lehet, ám valószínűtlen. És még akkor sem történik semmi. A második fordulóban ugyanis semelyik jelöltet se tudná legyőzni, hasonlóan 2002-höz, amikor mindenki nyomott egy unicumot, „ujjaival fehér lepedőt markolt, kenyeret vett ajkai közé, forró vizet ivott” és Jacques Chiracra szavazott. Tehát rá biztosan nem érdemes szavazni.

Bayrou is profitálhat még a bizonytalanok voksaiból, de szavazóinak tábora folyamatosan csökkent március eleje óta, mert azontúl, hogy Sarkozyvel és Royallal ellentétben ügyesen simogat tehenet a párizsi Agrárszalonon, sok izgalmasat nem lehet elmondani róla. Mégis, aki nem akarja Sarkot, szavazzon rá. Hátha.

Merde! La vache!

La Vache Qui Rit

A tehenek abuzálása ugyan vicces francia politikai rituálénak tűnik, mégis nagyon fontos kompetencia teszt a leendő elnök számára. A francia köztársasági elnök, azon túl, hogy feloszlathatja a parlamentet, kirúghatja a kormányt és atomháborút indíthat, azaz gyakorlatilag teljhatalma van öt évre, mégis elsősorban a nemzetet szimbolizálja. Ő az, aki integet a dísztribünről a Champs Elysée-n júlis 14-én, beszédet mond a tévében az Elysée Palotából szilveszterkor, és ő az, aki beint Bush elnöknek. Vagy sem.

Egyszóval ő Franciaország. És itt elérkeztünk a második tézishez: a választást nem az fogja nyerni, aki ilyen-olyan politikai kérdésben szexisebbeket mond és ígér, hanem az, akiről elhihető, hogy jól paskol tehénsegget, akiről valamiért elhihető, hogy ő Franciaország. Jobb esetben az, akiről esetleg elhihető, hogy képes véget vetni a kollektív depressziónak és visszahozza a dicsőséget a nemzetnek.

Etus–Napóleon-Hógolyó

Ségo ebből a szempontból újdonság lenne: középkorú, női politikusként közelebb hozhatná a politikát a valósághoz és viszont. Sajnos Royal, Etushoz hasonlóan kissé anyáskodó és demagóg: inkább megvédené Európát és Franciaországot a globalizációtól, nem pedig az ország hasznára fordítaná. Viszont Angela Merkel német kancellár fellélegezhetne, hogy francia elnök többet nem csókol kezet neki.

Sarkozyvel sajnos több gond is van ilyen szempontból. Nagybocsai Sárközyként lehet, hogy kézcsókra nem is vetemedne, tiszteletem nagysága. A nagyobb baj vele, hogy származása ellenére, vagy éppen azért, radikálisan bevándorlás ellenesnek tartják, aki túlságosan csodálja az angolszászokat és Tony Bliart, ráadásul inkább a sört szereti. Oh-la-la.

Le Pen ilyen szempontból überfrancia: Európa, bevándorlás és globalizáció ellenes, és ha mégis rábíznák a választók az atombőröndöt, akár lerendezhetné az al-Kaidát Algériában. De reméljük, hogy francia barátainkba kevesebb fatalizmus szorult az oroszoknál; Jelcin azért elég merész húzás volt.

Unicum–sör–rum-kevert

A párt aktívaértekezlete és a központi bizottság ülése - 1978.

Balu kapitány viszont ideális elnök lenne, ha a fentiek számítanak a jó elnök legfőbb ismérveinek. A legfőbb gond vele, hogy vajon milyen többségre támaszkodna elnökként. Az UDF (francia MDF) és Bayrou népszerűsége között ugyanis pont olyan a korreláció, mint amilyen kapcsolatban áll az MDF és Dávid Ibolya támogatottsága: fordítottan arányos.

Bayrou így lehet, hogy elnök lesz, de ezzel bebetonozódik a folyamatos alkudozás közte és a két nagypárt között; a fantáziátlanság, és a legkisebb közös többszörös keresése. Nem igazán erre van szüksége most Franciaországnak. De kire lehet így voksolni? Szavazzatok Sarkozyre és nyomjatok egy unicumot. There I said it. Már ehhez is egy unicum kellett…