GOTHAM CITY

Még egy ilyen írás és már nem fogom tudni lemosni magamról, hogy globálpolitikai blog létemre belesüppedtem a belpolitika mocsarába. Ebben az esetben, esetlegesen olvasó, számüzetésben maradt ex-BBC-s kollégiáim csak lemondóan legyintenének: ő sem lehet kivétel, csak a szabály.

Csak azért érzem magam feljogosítva, hogy meteorológiai dolgokról is írjak, mert először is a BBC website 3. legolvasottabb sztorija volt az éjszaka, majd hétfőn a legemailezettebb híre lett, másodszor pedig igyekszem valami ívet is találni az egésznek, sőt eljutunk majd Tony Blair-ig és a francia kormányhoz is.

Riders on the storm

Motorral menekülők...

Budapest elég gusztustalan arcát mutatta vasárnap este, ne legyenek kétségeink. A Gresham Hotel például – mint a Titanicon – kidobó embereket állított a bejáratához, nehogy már a csőcselék bejöjjön osztrigát enni. Mint ahogy egy bizonyos Versace úr a BBC News-nak elmondta ő azt látta, amint kerekes székes embereken gázol át a tömeg. (azt persze nem tudni, hogy Versace a Four Seasonből látta-e mindezt, csak sugallom)

Budán meg fosztogató, árusokat fenyegető tömeget is láttak. Sokan átgázoltak a sebesülteken, hogy Red Bullt lophassanak. (egyszer még úgyis reklám lesz belőle...) De ne legyenek illuzióink, a tömeghisztéria mindig és mindenhol gusztustalan.

Hostile environment

Amint az első kamerát ért esőcseppkor, Hostile Environment kurzusommal – és a húgommal - a hátam mögött, a tévé előtt ülve megállapítottam, itt most el fog szabadulni a pokol. Persze szokásosan lehülyézett, de már a Prodigy koncert kezdete előtt is kiverekedtem magam a tömegből, mert éreztem, hogy innen nem lenne menekülési út semerre.

Vélhetően ugyanaz, a napok óta tudott vihart birkán váró tömeg lehetett a tűzijátékon is, mint a Szigeten, mert az idő előtti menekülésem miatt, olyan hülyén néztek rám, mintha be lettek volna szívva. Az alapszabály minden tömegnél, hogy az mindig kiszámíthatóan kiszámíthatatlan és ezért mindig a legrosszabb szcenárió a legjobb.

A jó, a rossz és a csúf

Ám ahogy George W. Bush is megmondta: (na erre én se számítottam, hogy ennyire globál leszek, és, hogy ilyene hamar!) „there are good guys and there are bad guys”. Egy másik budapesti szemtanú például arról számolt be, hogy más hotelekben segítőkészen fogadták az embereket, teát és takarókat adtak, mint egy igazi „amerikai katasztrófafilmben”.

Mások embereket mentettek és szállítottak kórházba, és nem viselkedtek máshogy, mint a worcesteri Sam Keyes leírásában, „apokalipszisban és másvilági élményre” hasonlító helyzetben szokás. A különbség talán csak annyi, hogy a világ végét nem lehetne egy email elolvasásával elkerülni.

A Michael Fish moment

"Earlier a lady rang that a hurricane was on the way. Well, don't worry if you're watching, there isn't..."

Mert tegnap nem kellett volna tűzijátékot tartani és minden jel arra mutat, hogy ezt túl sokan tudták ahhoz, hogy utólag csak sajnálkozni lehessen. Az emberek csak kicsit hülyék; ha azt mondják nekik, hogy elmarad a tűzijáték, mert nagy vihar jön, menjenek haza, akkor sokan szépen elindultak volna haza, mások sörözni mentek volna, megint mások osztrigázni a Four Seasons-be. (ez csak zsurnaliszta túlzás, osztrigát csak „r” betűs hónapban ajánlott fogyasztani, mint Versace úr bizonyosan rámutatna)

De a meteorológusok is vészmadárkodhattak volna hangosabban, mert majdnem úgy jártak, mint Michael Fish a BBC legendás, két éve nyugdíjba ment időjósa, aki 1987-ben csak egyszer hibázott egy rohadt nagy viharral kapcsolatban, de azóta is mindenki csak így emlegeti.

Szuperbetyár

Szuperbetyár to the rescue - Simbabu Photo

Itt azonban nem a meteorológia hibázott, sőt! Aki pedig a jelek szerint a politikai felelősséget leginkább viseli a „fatális fesztiválért”, az éppen a vizsgálat lefolytatója, a miniszterelnök jobbkeze: Szilvásy György kancelláriaminiszter. Demagógia azt gondolni, hogy szuperminiszterként fél kézzel megállíthatta volna a fellegeket, kihúzhatta volna a Dunába esetteket.

Nem. De a betyár becsület azt diktálná, hogy a tűzijátékot szervező kancellária vezetője, vagy egy általa kijelölt mini-me, ne csak megrendelje a petárdákat, valami nexusától, hanem koordináljon többek között a piros gombot nyomogató bácsi, H. Bóna Márta, és a katasztrófavédelem között, magyarul felkészüljön minden eshetőségre és döntsön. Végül is ő hívott oda egy millió embert, hogy őt – az államot – ünnepeljék.

Szilvásy – bírálói szerint – sok mindenért távozhatna, amit ők talán sokkal jogosabbnak találnának. De Al Caponét is csak adóelkerülésért tudták lecsukni és nem tömegmészárlásért. Ha valaki nagyon nagy minisztériumot akar, akkor nagyobb a bukás esélye, ha nem tudja bizonyítani, hogy mindent jóhiszeműen megtett, vagy gondoskodott arról, hogy mindenki tudja mikor, mit kell csinálnia.

Sőt elég az, ha az emberek azt hiszik, hogy nem tett meg mindent, akkor is mennie kell. A magyar demokrácia kedvező változásának – rövid időn belül immár másodszor – lehetünk tanúi. Az emberek kezdenek ráébredni, hogy ők az urak a háznál és nem engedik, hogy eltussolják a hibákat. Erről szól a „Combino-ügy” és erről fog szólni a „tűzijáték-ügy” is a média napirendjén.

Tony Blair-nek is meg kellett válnia jobbkezétől – Alastair Campbelltől amiért az meg akarta „baszni a BBC-t” (sikerült is neki) – aztán másik jobbkezétől, David Blunkett belügyminisztertől, aki valaki másnak a feleségét b**zta. Franciaországban is távoznia kellett a tisztifőorvosnak, mert 15 ezer ember halt meg a 2003-mas kánikulában. Pedig arról tényleg nem ő tehetett. De a nyugati demokráciákban néha koncot kell dobni a népnek és a médiának, mert, ahogy azt angolszászul mondják: a „baknak meg kell állnia valahol” .

„Left me completely without faith”

Ahogy budapesti Eddy fogalmazta meg szintén a BBC website-on: „teljesen hit nélkül maradt a jelenlegi budapesti és magyar nemzeti kormánnyal kapcsolatban, különösen azon a napon, amikor Magyarországot mint nemzetet ünnepelték”. Hello Eddy, welcome to the club! Ezen a tájon az embereknek nem szokott „hite lenni a kormányokban”...

PRESSO

Ők sem Sanomát olvasnak a Szigeten...

Most olvastam, hogy a hazai lappiac jelentős részét – Figyelő, Nők Lapja – birtokló Sanoma nevű kiadó állítólag megtiltotta lapjainak, hogy a Szigetről beszámoljanak, mert állítólag berágtak, hogy a Sziget továbbra is a Pesti Esttel adja ki műsorfüzetét és nem a Sanoma Exitjével.

A Figyelő állítólag ennek ellenére írt valamit Európa egyik legnagyobb kultúrális fesztiváljáról, ami történetesen épp Budapesten van, és ezért állítólag a főszerkesztő kapott egy kis fejmosást. Gerendai Sziget Károly – akinek „személyes vendége volt Simbabu” az utolsó napon – azt mondja, nem érti a dolgot, mert fel sem merült bennük, hogy 14 év után ne a Pesti Esttel dolgozzanak együtt.

A Szigetnek persze tök mindegy, hogy a Nők Lapja ír-e valami nagyon trendit, vagy tart-e író-olvasó találkozót a részeg tiniket aggódva leső anyukáknak a Présháznál. Így is jönnek, úgy is jönnek. A cikkek nagy része jó marketing a fesztiválnak, amit több-kevesebb ingyen jeggyel szoktak honorálni. De most, hogy a Sziget fő közönségévé a franciák váltak, érdemesebb lenne a francia Nők Lapjával (Journal des Femmes) haverkodni.

Solidarniosc?

Ha mindez igaz, akkor igazán gáz, hogy a magyar újságírók egy rohadt szó nélkül hagyták mindezt, nem léptek sztrájkba a Sanoma munkatársai szerkesztői függetlenségükért, nem szolidarítottak velük a többiek, nem küldték el a bús p***ába a kiadót, nem mondott le egy főszerkesztő se. A posztkommunista MÚOSZ, amely az Indexet is 5 perc alatt „etikátlannak” nevezte, amiért végre újságot írtak, meg nyaral. Szokásosan.

Mindenki lapít, sunnyog, megszokta – vagy a kancelláriaminiszter és/vagy a kiadó telefonál le – nincs ebben semmi újdonság. Persze a kiadók a világon mindenhol markolásszák az újságírók markolászni valóját, de ezt csak annyira tehetik, amennyire az újságírók ezt hagyják. Ki is mondta, hogy minden országnak olyan a médiája, amilyet megérdemel? Olvassatok inkább blogokat!

BÉKA

Volt egy nagyon kedves palesztin kollégám, Anwar, aki a BBC Arab Adásánál dolgozik. Anwar kicsit elszállt figura, de nem a junkie, sokkal inkább a svejki típusból. Felesége magyar és mivel ő is Magyarországon tanult, tökéletesen beszél magyarul.

Illetve majdnem tökéletesen, mert mint arab szakértőnket egyszer műsorvezetőként kellett kérdeznem az iraki helyzetről. Anwar nagy eltökéltséggel és elég hosszan fejtegette az iraki BÉKA esélyeit az amerikai beavatkozást követően. Persze ahogy magyarul Koránnak mondjuk a Qur’an-t – a különbség béke és béka között se tűnhet nagyobbnak.

Vainqueurs & wankers

Ez csak azért jutott eszembe, mert a hírek szerint Libanonban kitört a béka. Békének azért nem lehetne nevezni és tűzszünetnek sem túl meggyőző. Nem lőnek ez igaz, a dél-libanoni menekültek tömegesen visszaindultak (volt) otthonaikba Bejrútból, és mind az izraeliek, mind a Hezbollah győztesnek mondta magát.

So far, so good. Sajnos mégsem mernék nagy tétben fogadni arra, hogy az ENSZ békefenntartókkal megerősített libanoni hadsereg képes lesz olyan helyzetet teremteni, hogy Izraelben nem merüljön fel ismét a beavatkozás gondolata.

Ha vevők vagyunk arra a teóriára, hogy a befejezetlen háborúk többnyire folytatódni szoktak, akkor a jelenlegi tűzszünet körülményei sem sarkallnak túlzott optimizmusra. Saját állításaikkal ellentétben ugyanis jelenleg minden érintett sokkal inkább tűnik vesztesnek, mint nyertesnek.

Vesztesek

Az igazi vesztesek mindig a civilek, és a mostani pesszimista forgatókönyv szerint is elsősorban a mérsékelt civilek lesznek. (Az optimista forgatókönyv persze az, hogy kitör a béka, a libanoniak a Hezbollahot hibáztatják és Bejrút-Tel Aviv maratont rendeznek)

Siniora libanoni miniszterelnök kormánya könnyen kerülhet két tűz közé. Eddig is úgy tűnhetett sok libanoni számára, hogy míg a Hezbollah harcolt, addig a kormányfő csak leveleket írt. A tűzszünet elérését némiképpen magáénak mondhatja a miniszterelnök, de az újjáépítéstől és az ENSZ békefenntartóktól is függ, hogy ez mennyire erősíti vagy gyengíti pozícióját.

Jött, látott és vesztett

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök bizalmi indexe a háború kezdetén 75%-on állt, ma 48%-on. Az 10 izraeliből csupán 2 gondolja úgy, hogy Izrael megnyerte a háborút. A jobboldalon a radikálisabbak közé sorolt Benjamin Netanyahu volt miniszterelnök bizalmi indexe viszont 58%-osra nőtt, ami vezetőváltást és akár az előrehozott választásokat is eredményezhet.

Izrael először „fejezett be” háborút, hogy biztonságába és haderejébe vetett hite meggyengült. Ennek a helyzetnek furcsa nyertese lehet a keményvonalasabb jobboldal, amely majd „kellő katonai szakértelemmel” esetleg megpróbálja helyrehozni a mundér becsületét. Ezúttal szó szerint.

A nyertes?

Hacsak nem vagyunk elvakult Independent olvasók, feltételezhetjük, hogy minden fogyatékossága ellenére azért jelentősen sikerült meggyengíteni a Hezbollah infrastruktúráját is. A folyamatos rakétatámadások – bár az utolsók már nem érték el Izraelt – azonban komolyan kétségessé teszik, hogy alapvetően sikerült megroppantani a szervezet struktúráját.

Sőt, mint az várható volt, a Hezbollahon belül nemhogy repedések mutatkoznak, de Nasrallah kvázi hős státuszba került, hosszú idő óta ő az első, aki „vissza tudta verni Izrael és az Egyesült Államok támadását”. Emellett, ahogy az Economist karikatúrája találóan rámutat, minden megölt Hezbollah harcos helyén vélhetően négy új nő majd. De lehet, hogy nem így lesz. A Közel-Keleten úgy tűnik megszűnik minden logika és ráció.

Globál

Relatív vesztese az „új Közel-Kelet” megteremtésére tett kísérletnek Washington, amely ezzel a kormányzattal ezek után valószínűleg nem lesz képes eredményt elérni a palesztin-izraeli konfliktus rendezésében. Hogy TB miért veszített azt már tudjuk, el is vonult sértődötten Barbadosra bird-watchingra. (ez hamar összejött...)

Relatív nyertese a helyzetnek viszont meglepő módon Párizs. Sikerült az ENSZ BT előtt kitartania Washingtonnal szemben és a francia diplomácia sikere a tűzszüneti határozat elfogadása is. Mindezt úgy hozta tető alá, hogy kapcsolata nem hogy romlott, de egyenesen javult a Bush-kormányzattal. Libanoni „történelmi kápcsolatait” most a casques bleues beküldésével mélyítheti el, meglátjuk, hogy for better or worse.

A brüsszeliták nagy bánatára az Európai Unió „közös kül- és biztonságpolitikája” tökéletesen nullának és nem létezőnek bizonyult. A „politikai uniót”, és egyéb vágyálmokat most Koszovó megregulázására lehet korlátozni. Az EU minden lehetősége – London washingtoni, Párizs libanoni és Berlin izraeli befolyása – ellenére labdába se rúgott. Ja, de tájékoztatták a Bem rakpartot...

SZIGET

Prioritás...

Mégha egyre inkább úgy tűnik is, hogy idén már nem nagyon fogunk lábat lógatni a Gödörnél, azért elég egy pillantás a hírsite-okra, hogy tudjuk: augusztus van.

A terror Szigete

A terror nevében? - Simbabu londoni rendőrattakban

Persze a londoni „terror” helyzet egy kicsit feldobja a news agendát. Az UK Európa felől már csak hajón és vonaton közelíthető meg, de úgy is csak Brüsszelből és Párizsból, a többi meg úgy sem számít Európának, szóval mindegy.

21 embert letartóztattak, a brit kormány Cobrában találkozott – ez amolyan James Bond inspirálta földalatti operációs központ, ahova a kiválasztottak leviszik a teásbögréjüket a Downing Street föld feletti részéből.

Ezenkívül, úgy tűnik, a hajzselézésről és kontaktlencse tisztításról is jó időre le kell mondania az UK-ba/ban/ból és az USA-ba/ban/ból repülőn utazóknak. Ráadásul a laptopokat és minden elektronikus eszközt a feladott poggyászba kell tenni, így ezúton is sok sikert és szerencsét kívánok a Szigeten ragadt barátaimnak és kollégáimnak.

Sangeeta Maishkar-t már láttam is élőben Birmingham-ből a BBC News 24-on bejelentkezni egy bolt elől. Sangeeta, 7 éve egyébként elég egyértelműen viselkedett egy Ráday utcai mulatóban, bár igencsak ittas állapotban... Azóta felgöngyölített egy illegális, hamis karburátor csempész hálózatot Törökország és az UK között, és híres, és nagyon szép riporternő lett.

A béka Szigete

Libanon eközben azért bombázódik rendületlenül: Lyse Doucet is kénytelen volt félbehagyni a reciklált, délről maradt párolt répából készült „appetizing and tantalizing” shepherd’s pie-t a Bush House kantinjában és most Bejrútból vezet műsort.

Alix Kroeger – a szokásosnál is nagyobb adag karó lenyelése után – Párizsban; fellélegezhetnek a South East Wing liftjében az emberek, nem támad rájuk Kroeger kisasszony hajnalok hajnalán fagyos mosolyával. (csak a tévéből)

A legrosszabbul(?) talán Katya Adler járt, aki Franz Ferdinand ide, Radiohead oda, idén nem a Szigeten issza a vizezett sört, és nem is részeg punkok lövik körbe műanyag söröspoharakkal, hanem a Hezbollah és az IDF az izraeli-libanoni határon.

De azok kedvéért akik szerint a hetek óta tartó és Joseph Kabila elnök számára némi előnyt jelző, de még mindig végeredmény nélküli dr. kongói választások, vagy hogy Szomáliában az iszlám milicisták az etióp kormány bábjainak tartott településeket foglalnak el, megüti az izgalmas hír mércéjét, íme néhány top-story a BBC Európájából.

A szitakötők Szigete

Németországban, egy beszélő papagáj ellen rendőrségi vizsgálatot indítottak, miután a szomszédok egy magára hagyott gyerek sírására lettek figyelmesek. Valójában – mint azt a helyszínre siető Derrick főfelügyelő és Harry Klein kiderítette – csak egy beszélő papagáj utánozta egy kisgyerek segélykérését a Tetthelyen.

Norvégiában eközben óriás rákok inváziójától retteg az ország. A norvég vizeket hatalmas, orosz illetőségű, vörös (of course) rákok szállták meg. A Kamcsatka környékéről származó hatalmas és félelmetes külsejű ragadozóknak nincs ellenségük a norvég tengerekben – ezért a helyi tengeri lakosság elleni genocídium fenyeget – kivéve az embert, aki ínyencségként fogyasztja.

Spanyolországban több strandot is lezártak, miután medúzák lepték el a Földközi-tengert. Szicília és néhány észak-afrikai ország is inváziót jelzett. Egyes adatok szerint a nyáron már 30,000 embert csíptek meg medúzák a mediterrán térségben. A szakértők szerint melegebb és sósabb a víz a szokásosnál, és ezért sok a medúza. Mint a BBC szakértője – igen helyesen – megállapítja a medúza 95%-a víz.

Olaszországot a medúzák mellett még mérgező algák is megszállták és ezért több tengerparti üdülőhelyen tilos fürdeni. Az algák ugyanis veszélyes mérgező anyagokat bocsátanak ki magukból, mármint az a részük amelyik nem víz. Mint a BBC Heaven szakértője elmondta: „ezért is hívjuk őket mérgező algáknak”.

A Péter Szigete

"Nem az a nap, nem az a hold" - Simbabu Photo

Immár 14. alkalommal nyílt meg a Péter Szigete. Ismét lesz Prodigy mint 10 éve, de ezen kívűl semmi sem lesz úgy, mint 10 éve. Szakértők rámutatnak, hogy: "nem úgy van most mint volt régen, nem az a nap süt az égen, nem az a nap nem az a hold, nem az már a Sziget mi volt".

Ha történik valami globálisan is izgalmas, például erőszakba torkolló brit-francia ivóverseny, vagy hasonló, szokásunkhoz híven természetesen mély analízist közlünk.

SÓSKA, SÜLTKRUMPLI

Pár hete beszéltem egy londoni barátnőmmel, aki néhány hónapig kiszakdva a BBC World Service civilizált légköréből a Radio 5 Live-nál dolgozik. Bár az előző, és főleg utódja fényében igen népszerű vezérigazgató szerint: there is only „One BBC”, kiderült, hogy legalább kettő is van.

Amikor megkérdeztem, hogy milyen a többnyire sportot és gyors brit híreket tálaló rádiónál dolgozni, csak ennyit mondott: „it’s everything that is wrong with this [the UK] country”.

Eltekintve attól, hogy úgy tűnik, hogy a BBC-ben a vezérigazgatótól lefelé egy sima producerig mindenki képes egy snappy slogan-be, vagy inkább headline-ba sűríteni a véleményét, nekem is majdnem ez a kérdés jutott eszembe. Pontosabban ez:

What’s wrong with the US?

Ma olvastam a hírt, miszerint az amerikai Kongresszus alsóházának éttermében 3 év szünet után már ismét lehet kapni „french fries”-t és „french toast”-ot. Az iraki háború előkészületeinek kétségtelenül egyik leginkább sokatmondó pillanata volt, amikor a párizsi háborúellenességre válaszul, képviselői indítványra „freedom fries”-ra keresztelték át a sültkrumplit.

A franciák gall módon megrándították a vállukat, egyedül a belgák éreztek némi elégtételt, mert szerintük a sültkrumpli valójában belga. Volt már ilyen persze korábban is. Például a frankfurter-ből így lett hot dog, a sauerkraut-ból pedig liberty cabbage az I. világháború alatt. (Álljon itt mementóként a freedom fries-t megalkotó, két republikánus képviselő neve: Bob Ney és Walter Jones)

Fidel

Azt is a mai újságban olvastam, hogy az amerikai kormány eddig 638 féle módon próbálta meggyilkolni Fidel Castro-t. A James Bond filmek Q-ját is megszégyenítő módon – egyebek mellett - méregtablettával, mérgezett szivarral és robbanó kagylóval is próbálkozott már a CIA, ismerve Castro scuba-diving hobbiját.

Az amerikaiak próbálták már hagyományosabb módon is lelőni, szeretőit felbérelni, hogy megmérgezzék, felrobbantani, de Fidel eddig úgy tűnt elpusztíthatatlan. Erről tanúskodik a számtalan kubai vicc is, amelyből íme egy:

Castro-nak egy galapagosz-szigeteki teknőst ajándékoznak, de Fidel nem hajlandó elfogadni miután felvilágosítják, hogy az állat csak 100 évig él. De miért? – kérdezik a nagy vezért. „Tudják ez a baj a háziállatokkal, hogy túlságosan hozzánőnek az ember szívéhez és aztán mindig olyan hamar meghalnak..."

TGA

Timothy Garton Ash olyan mint Tamás Gáspár Miklós. Szakállas, hosszú kommentárokat ír a vezető ballib napilapba, és három neve van. TGA azonban TGM-mel ellentétben nem antikapitalista, és nem a munkásosztály kizsákmányolása mellett ágál.

Hanem – mai írásában – az amerikai „demokrácia terjesztés” politikáját veszi górcső alá. TGA természetesen amellett kardoskodik, hogy Japán és Németország – a Bush kormányzat meggyőződése ellenére – kivételes példák voltak a fegyveres demokrácia terjesztés sikerére.

Bírálja Washingtont, amiért ignorálja a demokratikusan választott libanoni kormányt és a Palesztin Hatóságot, mert kellemetlennek találja, hogy az amerikaiak által kiharcolt demokratikus választásokon, általuk terroristáknak tartott szervezetek (is) hatalomra kerültek.

TGA szerint az USA „mindent megtesz ezekért a kormányokért, kivéve amit kérnek. Hiszen mi jobban tudjuk, mi a jó nekik. Ki mondta azt, hogy a demokráciában az emberek dönthetnek?”

TGA végül is arra a konklúzióra jut, hogy a dilemmát nem a Közel-Kelet elfelejtésével, hanem több demokráciával kell kezelni, de azt sokkal inkább olyan módszerekkel kell elérni, mint ahogy a KLA-t, az IRA-t vagy Nelson Mandelát pacifikálták.

Pogi

OK, de ez azért nem nagy trouvaille. A sültkrumpli, Fidel és TGA kapcsán engem sokkal inkább az érdekel, hogy rendben van-e minden egy évszázados, meritokrácián alapuló liberális demokráciával, amikor annak politika elitje intellektuálisan ennyire alulteljesít képességeihez képest?

Mert azért az amerikai demokráciát legvehemensebb bírálók is éltetnek magukban némi illuziót, hogy az Egyesült Államok mégiscsak a liberális demokráciák irányfénye (hogy ilyen angolszászizmust használjak).

Magyarországon nem újdonság, hogy egy erőforrásainak felhasználását rosszul szervező társadalom, lehetőségeihez képest jócskán alulteljesít. Errefelé kétszer kettő nemhogy nem öt és tíz, hanem négy is ritkán lesz.

A sültkrumplira és a robbanó kagylóra persze lehet mondani analógiákat Európából is, ahol vitéznek öltözött főhattyúnok számlálja évente az angol királynő hattyúit a Temzén.

De az is lehet, hogy mégis a Poginak van igaza, aki szerint Közép-Európában túlságosan idealisztikus elképzelései voltak az embereknek a demokráciáról?

KINGA & MARGARET

Beckett "nem szeret utazni", de Blair tavaly £2.000.000-ot repült el.

Egy hosszabb cikket olvastam egy nemrégiben kivenezett külügyminiszter-asszonyról, akinek már a jelölése is sokakat meglepett. Nem volt külpolitikai és diplomáciai tapasztalata, sőt érdeklődése sem. Az előző kormányban azonban miniszter volt és így a magyarázat szerint „volt alkalma európai minisztertársaival tárgyalni és egyeztetni”.

A miniszterasszony tevékenységével szemben kinevezése óta sem oszlanak a kételyek. Interjúiban nem túl meggyőző, külpolitikailag nem túl aktív, nem tudni mi a stratégiája, az elemzők kisebb bakikat szúrnak ki ténykedésében és igencsak azt a benyomást kelti, hogy legfőbb erénye, hogy hagyja érvényesülni főnökét, a külpolitikai babérokra vágyó miniszterelenököt.

Hol járunk?

Hasíthat belénk a vágóistváni kérdés, és a cinikus szemlélődők rögtön ré is vágják: a Bem rakparton! De nem. Vagy legalábbis még nem. A londoni Foreign & Commonwealth Office-t vezető Margaret Beckett tevékenységét bírálja a mai Guardianben több megszólaltatott szakértő is.

Margaret-tel most az a baj, hogy Jack Straw-val ellentétben nem rohangál a Közel-Keletre, sem Iránba, amellyel Washingtonnak nincs diplomáciai kapcsolata, míg Londonnak van. Nem folytatja a néhai Robin Cook „etikus diplomáciáját” sem. (te jó ég, ki emlékszik már arra, hogy valaha volt ilyen!) Tehát a brit diplomácia lehetőségeit kiaknázatlanul hagyja.

Na most jön a Bem rakpart

Göncz utazna, de a Közel-Kelet is "távol van" - NATO Photo

Kinga persze nem a világ valaha volt legnagyobb birodalmának romjain vezeti a diplomáciát, bár a trianoni traumát meg nem emésztő politikusok is valami hasonló indíttatásból gondolják, hogy Budapest regionális vezető szerepre predesztinált.

De azért akár ő is rohangálhatna, ha másért nem legalább azért, mert közelről talán „könnyebb megérteni az eseményeket”. A FigyelőNet-nek ma azt nyilatkozta például Libanon kapcsán (Kinga, nem Margaret), hogy a harcok „mielőbbi beszüntetése” mellett, még a libanoni hadsereget is meg kell erősíteni, le kell fegyverezni a Hezbollahot, és a térség- és Izrael biztonságát is garantálni kell.

So far, so good. Mégha egy kicsit washingtoni wish-list ízű is a dolog. Van olyan kommentátorunk is, aki korábbi kérdésemre – és a hasonló súlyú nyilatkozatok elkerülése végett is – például egyáltalán nem tartana fenn külügyminisztériumot, illetve a különböző funkcióit felosztaná az „illetékesebb” minisztériumok között.

L’Europe

Michel liften utazik, és olyankor beszól a franciámra...

Ehhez az állásponthoz adott érveket Louis Michel volt belga külügyminiszter a belga RTBF mai adásában amikor azt mondta: „semelyik európai állam nem mondhatja magáról, hogy valódi nagyhatalom és semelyik európai állam nem lesz képes egyedül befolyásolni a nemzetközi válságokat, addig amíg nem lesz közös európai külpolitika”.

Michel-nek ebben – az euro-föderalisták nézőpontjából – igaza is lehet, de London és Párizs – mert nekik szólt a megjegyzés – nem azért járják „saját” útjukat, mert feltétlenül nagyhatalomnak képzelik magukat. A verseny azért zajlik, milyen legyen majd a közös európai külpolitika, ha egyáltalán lesz egyszer.

Kinga a minap egy tévéinterjúban ugyan nagyon meggyőzően magyarázta a közel-keleti válság kapcsán, hogy majd Brüsszelben kialakul az álláspont, mert „mint tudja Európának közös kül-, és biztonságpolitikája van”.

Nos, nincs. Vagy ami van, a legkisebb közös többszörös megkeresése, nehezen nevezhető annak. A külpolitika ezért sem „közösségi politika”, bár valóban az EU tagállamai ülnek az asztalnál, és Javier Solana személyében – titulusát leszámítva – az EU-nak külügyminisztere is van.

Sajnos, nem igazán tudom elképzelni, hogy az Unió – a jelnlegi konstellációban – sokkal több alternatíva közül tudna választani, mint amelyek London és Párizs nevével fémjelezhetők. Atlantista, Amerikához húzó, intervencionista, a nemzetközi kereskedelemben liberális vagy ellenpólust képező, multipoláris világrendben gondolkodó, protekcionistább, enyhén opportunista.

Márpedig amíg Budapest, Luxembourg, Koppenhága vagy Stockholm nem áll elő a fentiektől jelentősen eltérő és vonzó külpolitikai vonallal addig nehezen belátható, hogy miért lenne érdeke akár Londonnak, akár Párizsnak közösségi jóváhagyásra köteleznie magát – azaz feladnia külpolitikai szuverenitását – 23 „törpével” + a La Manche túlpartján fekvő riválisával szemben, hacsak nem biztos abban, hogy az ő elképzelése a meghatározó.

Nemzeti revival?

Éppen ezért, és mert enyhén euroszkeptikus hangulatban vagyok, úgy vélem nem lesz sokkal szorosabb európai külpolitika a közeljövőben. Addig pedig marad a nemzeti diplomácia, és amíg van, addig érdemes lehet jól csinálni. Lehet nyitni a Kárpát-medencén és a Balkánon túlra is!

Gyarmati múlt hiányában Magyarország sok helyen szívesen látott honest broker lehet, hasonlóan Finnország, vagy Norvégia diplomatáihoz. A haszon pedig nemcsak az „etikus diplomáciából” adódó „natural high” lehet, sőt nem is a Mol benzinkutak megjelenése, hanem a növekvő nemzetközi befolyás több olyan ügy iránti válthat ki szimpátiát, amelyek egyelőre csak Budapestnek fontosak.

De a magyar külpolitikáról szóló elemzéssel úgy tűnik meg kell várnom az októbert, addigra hátha lesz zöld, vagy fehér „könyv” a kérdésről, vagy a Guardian fel nem fedezi magának Kingát is...