L'IDENTITE

Esszenciálisan francia...

Éppen most olvastam a BBC brüsszeli tudósítójának eheti blogját, amelyben az „itthon és külföldön” kérdését feszegette annak kapcsán, hogy hosszabb időre most először látogat „haza” Angliába.

Mark Mardellt, amíg westminsteri tudósító korában nem nagyon szerettem; amolyan igazi euroszkeptikus, brit, westminsteri insider volt, aki a Radio 4, Millbank és a Conservative Central Office háromszögében élte az életét.

Aztán egyszer csak brüsszeli tudósító, és egész normális lett. (If you can’t beat them, join them) Lévén, hogy most először él overseas, és ráadásul mindjárt Belgiumban érdekes, hogy azon vette észre magát: ugyan van egy-két dolog amit szeret csinálni Angliában, de úgy egészében véve nem hiányzik neki semmi.

Nagyjából mindent megtalál Brüsszelben – a friss pak choi és egy igazi curry house kivételével – olvashatja a brit lapokat, hallgathatja a BBC-t, és Belgium az egyetlen kontinentális ország, ahol a BBC One és a BBC Two is nézhető.

Július 14

... az Idegen Légió

Az expat létről jutott eszembe, hogy július 14. van, ami vélhetően annyira esszenciálisan francia, hogy még Magyarországra is exportálták. Holnap ugyanis megint utcabál lesz a Francia Intézetnél.

Azt vettem észre, hogy Pesten ezt milyen sokan tartják számon, vagy kötődik hozzá valamilyen emlékük. Egyszer kb. 7 éve elvittem az akkori francia barátnőmet is. Ettünk brochette-et, ittunk pastist, miután meggyőztük a magyar eladót, hogy nem Pernod fröccsöt kérünk szódából.

Franciaországban viszont sohasem jártunk utcabálba július 14-én. Itt valahogy mégis fontos kapocs volt, és „érdekes” is, mint amikor az ember végre valami új sört fedez fel a törzshelyén, vagy kert nyílik a Kuplungban.

id

Mark Mardell Brüsszelje és a Duna-parti Szajna-part nem is esnek egymástól olyan távol. Az bennük a bigger picture, hogy van-e még (vagy egyáltalán volt-e valaha) egy nemzthez, vagy pátoszosabban, egy hazához köthető identitás Európában, és lesz-e a globalizáció korában?

Én persze rögtön azt mondanám, hogy nem. De „könnyű” nekem, mert ahogy a húgom mondja, 6 év alatt hülye brit lettem, és az elmúlt 10 év alatt meg volt alkalmam bőven franciává is lenni.

Az is érdekes kérdés, hogy ha választható az identitás, vagy akár több is, amelyek valamiféle képzeletbeli piacon versengenek értünk, akkor milyen eséllyel szállnak versenybe a „kisebb” identitások?

Potédó-pothátó, tomédó-thomató, croissant-kifli

Ha mindenhol kapható igazi, finom croissant – tényleg tud valaki ilyet Budapesten? – és mondjuk rákkatanok, akkor lesz-e kereslet 10-20-30 év múlva mondjuk a pozsonyi kiflire, amit egyébként ha akarnék se nagyon találnék manapság. És elveszik-e valami, ha végül a croissant győz?

A croissant azért is jó példa, mert nem kell franciának születni, vagy Franciaországban élni ahhoz, hogy croissant-ra vágyjunk. Én például leginkább blackheath-i croissant-ra vágyom. De ugyanúgy tud hiányozni a reggeli ristretto a római Campo dei Fiori-n, vagy az írországi falusi kocsmák hangulata amikor nem vagyok ott, mint a párizsi szombatok vagy a londoni vasárnapok.

De ha az embernek többféle identitása van, érezheti-e magát valahol is igazán otthon, ahol minden egy logikus és egyértelmű rendszert alkot, de legfőképpen, ahonnan nem vágyakozik máshova?!

There you have it! Boldog Július 14-t! :)