BILL'N'BORIS

A héten eltemették Borisz Jelcint, és a szabad világ vezetői gyorsan Moszkvába repültek, hogy elmondják, mennyire sajnálják. Leginkább Bill Clinton amerikai elnök sajnálta: hosszasan szorongatta Jelcinnét, és megint megvillantotta trademark állkapocsfeszítését, ami kissé nosztalgikussá tett a ’90-es évek után.

So 1990s

Furcsa páros volt Borisz és Bill, pedig akkoriban egyáltalán nem tűnt úgy, hogy ők egy páros lesznek majd, vagy legalábbis szimbólumai egy korszaknak, amire gondolva, párás szemmel vodkás pohár után nyúl az ember. A hidegháború utáni (f)elszabadultság két, klasszikus figuráját temette a világ, még akkor is, ha az egyikük bypass műtétje egyelőre jobban sikerült.

Mindketten esszenciái voltak országaiknak és sok szempontból éppen annyira összeillenek, mint utódaik. A vodkát nyakalástól, és a hamburger-sültkrumpli túladagolástól érszűkületben szenvedő Borisz és Bill is jók voltak a húsnyomogatásban, (magyarul inkább váll lapogatásban) és valamiféle gondtalan boldogságban, a küldetéstudat és karót nyeltség legkisebb jele nélkül kormányozták (hm, jó ez a szó ide?) országaikat.

It tastes good

Ez a bonhomie különösen utódaikat nézve szembeötlő. Mert mire emlékszünk a Clinton érából? Arra, hogy „I tried it but I didn’t inhale”, aztán „it tastes good”, meg „I did not have sex with that woman”. Fiatalabb olvasóink kedvéért: ami finom volt az egy szivar, amelyet a POTUS (President of the United States) egy Monica Lewinsky nevű gyakornoklányba inzertált, and then both of them blew: he the smoke, she the President.

Amit nem inhalált Clinton az nem a szivar volt, hanem ganja. Ezt diákkorában próbálta ki, de „nem tüdőzte le”, hogy aztán elnök korában is úgy érezhesse: az orális szex nem szex. Persze eközben zajlott a boszniai háború, meg Szudánban is lebombáztak pár gyógyszergyárat Oszama bin Ladennel való leszámolásként (akkoriban még ott lakott). Mégis mindenkit az érdekelt, hogy Clinton – amikor nem szaxofonozott - vajon dugott-e mondjuk a Daytoni Békeszerződésen.

Vodku v Glodku

És mire emlékszünk a Jelcin-érából? Hát például arra, amikor Jelcint várja a vörös szőnyeg, a katonazenekar és az ír miniszterelnök, de minden oroszok első elnöke csak nem jön, mert bevodkázva alszik a gépen. Vagy arra, amikor brusque humorával katasztrofálisnak minősítette az amerikai és nemzetközi sajtót a Fehér Házban, vagy arra, amikor néhány díszszemlén összeakadt a lába a részegségtől.

És arra is, hogy ez az alkesz medve ökölbe szorított kézzel üti a levegőt a színpadon egy rockkoncerten, a választási kampánya alatt. Mindenki lélegzetvisszafojtva drukkolt, hogy a benyomott Jelcin véletlenül nehogy elhagyja az atombőröndöt, és Miss Lewinsky terebélyesedésnek induló fenekével ne indítson nukleáris háborút.

Hey, I've got the moves, too

Ehhez képest mi van most? Egy imbecilnek tűnő, exalkesz, vallási fundamentalista a Fehér Házban, aki a gonosz tengelyét, és kényszerképzeteit üldözi, a Kremlben meg egy karatézó, ex-KGB tiszt, aki – miután rendet tett az Orosz Birodalomban – jövőre várhatóan beül a Gazprom elnöki székébe, és a gázcsapforgatással Európát is emlékezteti majd: ki az úr a házban.