TOUR DE FRANCE
Április 22-én, amikor remélhetőleg több tízezer kerékpáros küzd majd a szétrohadt pesti utakon – mintha legalábbis a Tour de France finiséül szolgáló macskaköves Champs Elysée-n lennének –, hasonlóan kritikus tömeget próbálnak majd összeszedni a jelöltek Franciaországban is az elnökválasztás első fordulóján.
A szavazatelvivő, esélytelen jelöltekre – köztük a trockista postásra, Olivier Besancenot-ra – most nem vesztegetnék időt, mert ha a baloldalinak mondott Koncz Zsuzsa imitátor Ségolène Royal nem jut tovább a második fordulóba (május 6.), az ezúttal nem az ő hibájuk lesz, mint volt Lionel Jospin miniszterelnök kiszorítása a versenyből 2002-ben.
A győri csata
Íme az első mai tézisem: a kétfős második fordulóba, a mini-Napóleon Nicolas Sarkozy mellett – aki minden mérvadó felmérés szerint első helyen ugorja majd a lécet – azt a jelöltet juttatják tovább a választók, akiről leginkább hihető, hogy legyőzheti „a bevándorlás jelöltjének” nevezett Sarkozyt. (Le Pen) Április 22-ének, ugyanis ez a tétje mindenki számára, aki nem a „le hongrois-t” akarja elnökként látni.
Ha a felméréseknek hinni lehet, Sarkozyt egyedül Dávid Ibolya francia alteregója, François Bayrou képes megállítani. A közvéleménykutatások szerint, ha Bayrou továbbjut, bárki lesz az ellenfele Balu kapitány legyőzi. Sarko-nak ezért most az a legfontosabb, hogy kisebbik rosszként inkább Ségo-val mérkőzzön május 6-án, akit minden felmérés szerint legyőzhet.
The Great Pretenders
"Morzsás a testem. Abonettet ettem. Most ne fogd meg a mellem."
Ezzel nagyjából kiderült, hogy Royalnak ugyan minden esélye megvan a továbbjutásra április 22-én, de Madame le Président egy ideig még nem lesz Franciaországban. Persze még közel 20 százalék azoknak az aránya, akik biztosan szavaznak majd vasárnap, de még nem döntötték el, hogy kire. Így, Ségot még nem érdemes teljesen leírni.
Lehet, hogy a bizonytalanok nagy számából a félszemű, ex-ejtőernyős Jean-Marie Le Pen, a „francia föld jelöltje” profitál? (Le Pen) Lehet, ám valószínűtlen. És még akkor sem történik semmi. A második fordulóban ugyanis semelyik jelöltet se tudná legyőzni, hasonlóan 2002-höz, amikor mindenki nyomott egy unicumot, „ujjaival fehér lepedőt markolt, kenyeret vett ajkai közé, forró vizet ivott” és Jacques Chiracra szavazott. Tehát rá biztosan nem érdemes szavazni.
Bayrou is profitálhat még a bizonytalanok voksaiból, de szavazóinak tábora folyamatosan csökkent március eleje óta, mert azontúl, hogy Sarkozyvel és Royallal ellentétben ügyesen simogat tehenet a párizsi Agrárszalonon, sok izgalmasat nem lehet elmondani róla. Mégis, aki nem akarja Sarkot, szavazzon rá. Hátha.
Merde! La vache!
A tehenek abuzálása ugyan vicces francia politikai rituálénak tűnik, mégis nagyon fontos kompetencia teszt a leendő elnök számára. A francia köztársasági elnök, azon túl, hogy feloszlathatja a parlamentet, kirúghatja a kormányt és atomháborút indíthat, azaz gyakorlatilag teljhatalma van öt évre, mégis elsősorban a nemzetet szimbolizálja. Ő az, aki integet a dísztribünről a Champs Elysée-n júlis 14-én, beszédet mond a tévében az Elysée Palotából szilveszterkor, és ő az, aki beint Bush elnöknek. Vagy sem.
Egyszóval ő Franciaország. És itt elérkeztünk a második tézishez: a választást nem az fogja nyerni, aki ilyen-olyan politikai kérdésben szexisebbeket mond és ígér, hanem az, akiről elhihető, hogy jól paskol tehénsegget, akiről valamiért elhihető, hogy ő Franciaország. Jobb esetben az, akiről esetleg elhihető, hogy képes véget vetni a kollektív depressziónak és visszahozza a dicsőséget a nemzetnek.
Etus–Napóleon-Hógolyó
Ségo ebből a szempontból újdonság lenne: középkorú, női politikusként közelebb hozhatná a politikát a valósághoz és viszont. Sajnos Royal, Etushoz hasonlóan kissé anyáskodó és demagóg: inkább megvédené Európát és Franciaországot a globalizációtól, nem pedig az ország hasznára fordítaná. Viszont Angela Merkel német kancellár fellélegezhetne, hogy francia elnök többet nem csókol kezet neki.
Sarkozyvel sajnos több gond is van ilyen szempontból. Nagybocsai Sárközyként lehet, hogy kézcsókra nem is vetemedne, tiszteletem nagysága. A nagyobb baj vele, hogy származása ellenére, vagy éppen azért, radikálisan bevándorlás ellenesnek tartják, aki túlságosan csodálja az angolszászokat és Tony Bliart, ráadásul inkább a sört szereti. Oh-la-la.
Le Pen ilyen szempontból überfrancia: Európa, bevándorlás és globalizáció ellenes, és ha mégis rábíznák a választók az atombőröndöt, akár lerendezhetné az al-Kaidát Algériában. De reméljük, hogy francia barátainkba kevesebb fatalizmus szorult az oroszoknál; Jelcin azért elég merész húzás volt.
Unicum–sör–rum-kevert
A párt aktívaértekezlete és a központi bizottság ülése - 1978.
Balu kapitány viszont ideális elnök lenne, ha a fentiek számítanak a jó elnök legfőbb ismérveinek. A legfőbb gond vele, hogy vajon milyen többségre támaszkodna elnökként. Az UDF (francia MDF) és Bayrou népszerűsége között ugyanis pont olyan a korreláció, mint amilyen kapcsolatban áll az MDF és Dávid Ibolya támogatottsága: fordítottan arányos.
Bayrou így lehet, hogy elnök lesz, de ezzel bebetonozódik a folyamatos alkudozás közte és a két nagypárt között; a fantáziátlanság, és a legkisebb közös többszörös keresése. Nem igazán erre van szüksége most Franciaországnak. De kire lehet így voksolni? Szavazzatok Sarkozyre és nyomjatok egy unicumot. There I said it. Már ehhez is egy unicum kellett…
1 Comments:
Úgy látszik, hogy Eörsi Mátyás is olvassa a blogomat, mert amikor az előbb arról kérdeztem, hogy milyen elnök lenne jó ezt mondta:
"Ségolene Royal (ezt nem tudta kiejteni, csak annyit, hogy Ségol..) politikáját úgy foglalhatnám össze, hogy 'ne változzék semmi', ez nem lenne most jó a francia gazdaságnak és Magyarországnak".
Post a Comment
<< Home