GÓCPONT

"Konfliktus-zóna" - a libanoni Nabatiyeh izraeli támadás után

A szokásos, napi (n)espresso-rum combo mellett éppen arról (IS) beszélgettünk ma, hogy mennyire sematikusak, illetve sematikusak-e a nemzetközi konfliktusok. A helyszín és a szereplők változnak, vagy még az sem, de egy idő után nem lát túl sok különbséget az ember Szerbia, Afganisztán, Irak vagy Libanon között. Ilyenkor jön el az a pillanat, amikor a tudósítót egy hosszú nyaralással eltöltött gap-year-re szokták küldeni...

...vagy elméleteket kezd gyártani.

Mint ahogy a kávét és a rumot is combo-ban jó fogyasztani, mert "kinyílik a karamell", így a „gap-year-t” és a teória gyártást is érdemes néha összekötni. Engem inkább „kínzó kérdések” szoktak gyötörni, de a lényeg, hogy a felsorolt konfliktus zónákban (milyen szép semleges kifejezés az emberek otthonai helyett) közös a Nyugat „rendteremtésre” irányuló beavatkozása.

The world’s policeman

Az Egyesült Államok II. világháború utáni külpolitikáját alapjaiban meghatározó egyik élmény Németország demokratizálódása és újjáépítése volt. Az akkori „coalition of the willing” földig bombázta Németország jelentős részét és a romokból, idővel, türelemmel és pénzzel Európa egyik vezető demokratikus nemzetének létrejötténél bábáskodott.

A másik ilyen élmény a kelet-európai államok – így Magyarország – demokratizálódása és gyors ütemű fejlődése. Az amerikai neokonzervatív narratíva szerint ez annak köszönhetően jöhetett létre, hogy Washington „megnyerte” a Hidegháborút. Tehát a szovjet birodalom nem passzívan összeomlott, hanem az évtizedekig tartó proxy háborúk és küzdelem eredményeként sikerült aktív győzelmet aratni a „Gonosz Birodalma” felett.

Nation building

A Hidegháború utáni konfliktus intervenciókat is jelentősen befolyásolta ez a meggyőződés. A nagy ideológiai csata itt két elmélet között zajlik tehát. Az egyik: a demokratikus folyamatok csak belülről fakadhatnak, és az ilyen folyamat az amelyik képes idővel kiszorítani a szélsőséges nézeteket, szervezeteket, terroristákat, mint mondjuk a Hezbollah.

A másik: aktív beavatkozással, „demokrácia terjesztéssel” kell katalizálni a folyamatot; az átmeneti pusztítás ugyan sokkoló, de felgyorsítja a múlttal való szembenézést, a konszolidációra (hamburgerre – lásd „Anger Management”) való vágyat. Emellett nem lehet helyi körülményekre hivatkozni a demokrácia tökéletlenségének indoklásánál, mint teszi azt Putyin is például, mert a demokratikus értékek univerzálisak.

Közel-Kelet

"Konfliktus-zóna 2" - haifai busz Hezbollah támadás után

Az elmélet gyártás onnan jutott eszembe, hogy a Guardian értesülése szerint Bush és Blair állítólag értelmetlennek tartanák az erőszak beszüntetését, amíg a Hezbollah még harcképes. Értsd: van még időtök, hogy szétlőjétek a Hezbollahot, Szíria esélyeit a libanoni restaurációra és amit gondoltok. Kicsit sok ugyan a „járulékos kár”, de ez csak megszabadítja a libanoniakat a terrorfenyegetettségtől, és ráébreszti őket, hogy a szabadságért és a demokráciáért meg kell küzdeni.

Ez a narratíva kíséri az iraki beavatkozást is és ott még nem látszik nagyon eredményesnek. Afganisztán is inkább visszacsúszni látszik a Talibán befolyása alá. Libanonban – bár ez még túl friss konfliktus és a szigorúan vett „Nyugat” nem játszik benne hivatalosan szerepet – a kezdeti reakciók inkább az ellenkező hatást látszanak alátámasztani.

Szerbia talán azért kivétel, mert az országot ugyan lebombázták, és ez hosszú évtizedekre nyomot hagy majd a kollektív tudatban, de az európai uniós tagság délibábja életben tartja az amerikai neokonzervatív demokráciaterjesztő narratívát.

Magyarul, az afgánok, és az irakiak nem látják, mitől lesz nekik jó, ha hagyják magukat „demokratizálni”. A szerbek láthatják, hogy szomszédaik már hol tartanak és elgondolkodhatnak azon, hogy ők hol tarthatnának.

HSBC

A németországi foci vébé előtt Nagy-Britanniában igyekeztek emlékeztetni a szurkolókat, hogy a II. világháború már 60 éve befejeződött, sőt ők nyerték meg, tehát igyekezzenek ennek megfelelően viselkedni.

A BBC internetes site-ja azonban mégis nagy teret adott a csodálkozó briteknek, akik „nem is tudták, hogy Németország milyen modern és a németek milyen kedvesek” és ott nemcsak pszeudo-nácik élnek.

Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a demokratizálódás „siker sztorija” még 6 évtizeddel később is csak(?) itt tart. Meg azt is, hogy a nagy sémákkal és teoriákkal az szokott a baj lenni, hogy figyelmen kívül hagyják a helyi változókat. És azt már az HSBC bank is tudja, hogy „never underestimate the importance of local knowledge”.

Kínzó lokális kérdés

Libanon kapcsán az a kérdés tehát, hogy az izraeliek ezzel most „felgyorsítják-e a demokratizálódást” és „megszabadítják-e a libanoniakat” a Hezbollahtól, a hosszabb távú stabilitásért még ilyen áron is, VAGY éppen ellenkezőleg türelmetlenek és túlzottan keménykezűek voltak, a szélsőségeseket erősítik és ezzel a libanoni demokratizálódás folyamatát vágták el hosszú időre?