Saturday, March 31, 2007

CHIRAC és ÉN


Kevesen rendültek meg a hír hallatán, miszerint Jacques Chirac francia elnök 12 elnöki és 40 a politikában eltöltött év után visszavonul. Igazából kevés jó dolog fűződik a nevéhez, bár kétségtelen, hogy elsőként számolt le a 60 millió ellenálló Franciaországának mítoszával és ezzel jó nagyot csulázott példaképe, Charles de Gaulle sírjára. Emellett a gyarmatosítás nagy szartömegéről rántotta le a leplet, az illatokra oly’ kényes országban.

Fuss Forest, fuss


Engem mégis szomorúsággal tölt el Jacques apánk visszavonulása, és el is mondom miért. Vicces módon úgy alakult, hogy Forest Gump módjára mindig meghatározó pillanatokban bukkant fel az életemben. Nem úgy, mint egy átlag franciának, aki depressziós nemzettestvíreihez - a magyarokhoz - hasonlóan, habzó szájjal hibáztatta azért, ha elvesztette a munkáját, adót kellett fizetnie, vagy nem állt össze a majonéz (la mayonnaise n’a pas pris).

Chirac nem sokkal elnökké választása után egy szép francia lánnyal együtt tűnt fel a horizonton. Először is nukleáris robbantás sorozatot hajtott végre a Csendes-óceánban 1995-ben, és ezzel radikális (voltam én valaha radikális? – akkor még nem is volt U-vasam…) 18 évesként kellően felháborodtam, és „Gondolapot” küldözgettem az Elysée Palotába, hogy megmondjam neki a tutit.

BBC Seven, BBC Heaven


Ez kellőképpen imponált a vad korszakát élő, ifjú francia lánynak is. Minden valamirevaló francia diák radikális egy ideig, ami azt jelenti, hogy cigizik, van scooter-ja, és flörtöl a kommunista párttal. Akkoriban ugyanis még nem volt trendi az altermondializmus és a Pace-s zászló, csak a píszes trikó. Így aztán Chirac, ragasztó lett a kapcsolatunkban, és szerencsére összeállt a majonéz. A peace, love, freedom, happiness egészen Chirac első mandátumának végéig tartott.

A 7. év mindig zűrös egy kapcsolatban és akkoriban még a franciák 7 évre választottak elnököt. 2002-ben azonban már csak 5 éves mandátumról döntöttek, mert Chirac is érezte, hogy valamivel ki kell engesztelnie az elégedetlenkedő felet a kapcsolatban. Nekem ez nem annyira sikerült, így gyakorlatilag Chirac újraválasztásának pillanatában vonták meg az én mandátumomat. Éppen egy telefonbeszélgetést folytattunk az aznapi voksolásról, amikor kiderült, hogy a szalonforradalmár, vagy pezsgő-szocialista fiatalokból, előbb-utóbb burzsoá – bo-bo (boheme-bourjois) – ifjak lesznek.

ChIRAQ


Chirac-kal ezt követően vált szorosabbá a viszony. Nyelvtanárom lett: mint elvetélt színész, Chirac elképesztő teatralitással volt képes olyanokat mondani sajtótájékoztatóin, hogy: „Mit akar ez a háziasszony?! A golyóimat tálcán?!” – ezt Margaret Thatcherről szólva hozta össze. De mindig lassan és érthetően beszélt, így hamarosan választékosabban tudtam értekezni franciául a multipoláris világrendről, és a „szájukat nem befogó”, kelet-európai „neveletlen országokról”, mint elintézni a gázóra leolvasást.

Lassan már többet láttam Chiracot, mint az exemet, és ez elég erős érv volt ahhoz, hogy meggondolja magát, és titokban velem töltsön egy balul elsült hétvégét. A tapasztalat birtokában inkább maradtam Chiracnál és így nála voltam az Elysée Palotában azon a reggelen is, amikor Franciaország beintett Washingtonnak és Londonnak, és vétót jelentett be a második – a háborút elindító – ENSZ határozattal szemben.

Chirac elkísért az utóbbi évek legjobb utazásaimra is: Párizson kívül találkoztunk Prágában, Athénban, Brüsszelben, Dublinban, Rómában, és Isztambulban is. Immár egy éve, hogy abbahagytuk a turnézást, és azóta egyikünk sincs nagy formában. Chirac népszerűsége a békazabálók segge alatt, és ő se nagyon találja a helyét a világban. Na, hát már „nem az a nap nem az a hold”…