GONE COLD ON TURKEY

Szigorúbb feltételekkel lehet csak a jövőben csatlakozni az Európai Unióhoz, erről döntöttek az EU állam-, és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójukon. Az üzenet egyértelműen a tagjelölt Törökországnak szól, amelynek csatlakozási tárgyalásait éppen a héten lassították az Unió külügyminiszterei, miután Ankara nem volt hajlandó a dél-ciprusi görög államra (Ciprus) is kiterjeszteni az EU-val kötött vámuniós megállapodását.

A borzalmas tagság

Románia és Bulgária 2007. január 1-i csatlakozásával ugyan még mindig marad vagy fél tucat balkáni állam, amelyekről az EU azt gondolja, hogy előbb, de inkább utóbb beléphetnek a tutiba. A mostani nyilatkozat – úgy szakmailag, mind emberileg – igyekszik elrettenteni pl. Ukrajnát, Grúziát attól, hogy egyhamar az EU tagság gondolatával játszanak, és alkalmas arra is, hogy a nyitott végűnek indult Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokból még bármi lehessen. Azaz inkább semmi.

A török tagság egyik leglelkesebb támogatójának számító magyarok szemében persze már abban a percben megkopott az EU fénye, amint Budapest is csatlakozott; az önbizalom hiányosok tipikus tüneteként gyorsan alábbhagyott az eufória, hiszen „milyen klub az, amely még minket is felvesz?” Így aztán, miért ne jöjjön már bárki.

Amikor az Európai Konvent az „Európai Alkotmányról” kezdett tanácskozni, a másik fő megbízatása az EU jövőjéről való elmélkedés volt. Ennek eredményét – mint tudjuk – a szemétkosárba dobták a francia és holland szavazók. Mivel a bővítés az Unió egyik fő (és sokak szerint a legsikeresebb) tevékenységének számít az utóbbi évtizedekben, jogos elvárás volt, hogy az EU kitalálja: meddig akar még bővülni?

A táguló világegyetem

Az Unió vezetői erre a kérdésre nem tudtak, és nem tudnak jó választ adni, ezért eddig igyekeztek fel sem tenni a kérdést. Az alapító Rajna-menti országok számára évszázadok óta a leglogikusabb lépés volt az Unió megalapítása, éppen annyira, mint egy modern Monarchia-szerű unió logikus lenne a közép-európaiaknak. A skandinávok is évtizedek óta kvázi belső piaccal rendelkeztek, és mivel „összenő, ami összetartozik” a mai EU nagyjából valószínűleg akkor is kialakult volna, ha a közös történelmű régiók az előbbiek szerint, párhuzamosan fejlődtek volna.

De hol integrálódnak a gazdasági, történelmi és kulturális tényezők az Isztambulon túli Törökország és az EU között? Isztambult talán sokan érzik Magyarországhoz közelebb állónak, mint mondjuk Athént vagy Dublint. De ha nem érzelmek, hanem racionális indokok (fiatal népesség, hatalmas piac, dinamikus gazdaság, stabilizálódás a térségben) alapján döntünk a bővítés mellett, tényleg akarja-e Európa, hogy legnagyobb, legtöbb szavazattal és így súllyal rendelkező állama, egy mélységesen szegény, demokratikus értékeiben és hozzáállásában megkérdőjelezhető ázsiai ország legyen?!