SUEZ

Sunshine Boys - izraeli katonák útban Szuez felé

Amikor George W. Szent Gellértként kiállt a hegytetőre, hogy megmondja a tutit a szabad világról és 1956-ról, akkor nem a Dunába hajították, hanem megtudhattuk, hogy a magyar forradalom a „világ szabadságszerető népeinek adott és ad reményt”.

Nyugat-Európában valóban van egy korosztály – és Londonban legalább egy taxisofőr – aki még emlékszik az ’56-os menekültekre. 1956 azonban egészen más miatt vált emlékezetessé két nagy-, két ex-nagyhatalom, valamint a Közel-Kelet számára.

Vihar a Csatornán

Ötven éve, 1956-ban ezen a napon jelentette be Nasszer egyiptomi elnök a francia Suez vállalat tulajdonában lévő Szuezi-csatorna államosítását. Nasszer részben a csatorna bevételeiből akarta finanszírozni az Asszuáni-gátat, amire a Nyugat nem volt hajlandó pénzt adni.

A Brit Birodalom rogyadozásáról tudomást nem vevő Anthony Eden brit miniszterelnök rögtön konspirálni kezdett, mert a Szuezi-csatornát stratégiai jelentősségűnek tartotta Európa olajellátása miatt. Na igen.

To the rescue

A grand idea az volt, hogy Franciaországgal és Izraellel visszaszerzi a királynő és a haza becsületét. Párizst amúgy is idegesítette Nasszer, aki az algériaiakat támogatta a franciák elleni függetlenségi harcban, emellett történelmi és érzelmi szempontból is fontos volt számukra a Szuezi-csatorna.

Izrael a palesztinok támogatása és a Tirani-szoros blokádja miatt volt berágva Nasszerre, így szívesen lerohanta Egyiptomot a Sínai-félszigeten – vagy ahogy a korabeli Paris Match fogalmazott a „hősies fiúk visszatértek Mózes útjára” – hogy a franciák és a britek éppen időben érkezhessenek a Szuezi-csatorna „megvédésére”.

Shit hit the fan

Ámde, Eden elfelejtett szólni a nagyfőnőknek – illetve még azt hitte, hogy nincs nagyfőnöke – Washingtonban. Dwight Eisenhower, ellentétben az utána jövő amerikai elnökökkel még nem volt híve a „regime change-nek”, és ellentétben az utána jövő egyes amerikai elnökökkel nem akarta magára haragítani az arab országokat, és így az utána jövő egyes amerikai elnökökkel ellentétben az ENSZ-hez fordult.

Az ENSZ BT-ben a Szovjetunió és az USA, a francia és brit „birodalmi” hadseregeket elküldték szépen haza. London és Párizs ugyan – első alkalommal a BT történetében – megvétózta az amerikai határozati javaslatot, de Washington oda rúgott a briteknek, ahol igazán fájt.

Megvonva a pénzügyi támogatást, a font lejtmenetbe kezdett és a helyzetet csak a Nemzetközi Valutaalap segélye hozhatta volna helyre, amihez amerikai támogatás kellett. Na igen. Az amerikaiak mutató- és középsőujjukat felmutatva – hogy a britek is értsék – közölték, hogy nem támogatják az IMF hitelt.

A britek és a franciák ezért 1956 decemberére menekülőre fogták és a fiaskó miatt Eden már egy másik édenben, Ian Fleming James Bond szerző karibi birtokán, bird-watching-gal kezdte az újévet.

Ötven évvel később...

Korabeli Paris Match izraeli főparancsnokkal és "Amor" szemüveggel "amely tökéletesíti a látást"

A szuezi fiaskó még 50 év után is meghatározza a világpolitikai szarkavarást. Nagy-Britannia például ezután ébredt rá, hogy birodalma felett mégis le tud menni a Nap és arra is, hogy Washingtonra érdemes tapadni.

Franciaország viszont pont az ellenkező következtetést vonta le: Washingtonban nem lehet bízni, ezért kiléptek a NATO katonai struktúrájából, Brüsszelbe zavarták a NATO főparancsnokságot, és Európára kezdtek koncentrálni.

A Szovjetunió pedig eközben szépen lerendezhette a budapesti felkelést... Mindenestre mai szemmel már kicsit viccesnek tűnik, hogy Franciaország és Nagy-Britannia volt a „regime change” híve, míg Washington eközben ENSZ határozatokkal bíbelődött.

A szmörfök

Érdekes az ENSZ akkori, és mondjuk az iraki válság alatti szerepe is. Az akkor az ENSZ-hez forduló Amerika jelenlegi ENSZ nagykövete, Michael Bolton már úgy véli, „ha két emeletet lebombáznának az ENSZ székházból, fel se tűnne senkinek”.

Amerika sokat tanult a világ előző urától, Nagy-Britanniától. Ha igazán erős vagy, úgyis azt csinálsz amit akarsz. Az ENSZ határozatok annyit érnek, amennyit betartanak belőlük, és úgyis meg lehet vétózni azokat. Ami igazán hatékony az a gazdasági és fegyveres blokád.

Nagy-Britannia és Franciaország is sokat tanultak a világ akkor még ifjú, és sokkal szégyellősebb urától. Az ENSZ – bár leginkább csak egy talking shop – mégis csak jó megcsappant befolyásuk érvényesítéséhez. Gazdaságilag is meg lehet szorongatni valakit, ha a határozatokat nem tartja be, és ma már lehet küldeni smurf-öket is. (Tony Blairt viszont mikor küldik már bird-watchingra?)

P.S. Egyik rendszeres olvasónk kínzó kérdése, hogy használtak-e már akkoriban izzadásgátló dezodort, esetleg már a szuezi katonák is?

P.S.2. Köszönet Simbabunak a kollaborációért és az "ENSZ" fotóért!